Az internet egyre több háztartás része, annyira, hogy az egy évtizede még oly nagy luxusnak számító nagysebességű internet mára lassan éppen olyan tartozéka lett egy átlagos lakásnak, mint a kábeltelevízió. Így egyre többen férnek hozzá a fórumokhoz, blogokhoz, ez alapján nem is kellene csodálkoznunk, hogy a vélemények egyre szélesebb skálája jelenik meg itt. Ezért csak elsőre lepődtem meg egy kicsit azon, hogy mennyi megvezethető ember van ebben az országban, második lélegzetvételre már nem is volt annyira megdöbbentő. Ellenben a tény, aminek apropóján ez a bejegyzés született, annyira átlépte az ingerküszöbömet, hogy szükségesnek láttam írni róla egy kicsit. Ez a kiváltó tényező nem volt más, mint az, amit adócsökkentés címén az elmúlt jó fél évben mutattak nekünk.

Tételezzük fel, hogy egyszeri állampolgárunk tavaly is és most is kicsivel a minimálbér felett keresett, és ezt teszi az ő házastársa is. Mindketten bruttó 80.000 forintot keresnek. Ebből tavaly ilyenkor hazavihettek ketten 126. 680 forintot, ma hazavisznek 128.456 Ft-ot. Hát nem sok, kettőjüknek megnőtt a jövedelme 1.776 Ft-tal. Eközben már fél éve 5%-kal magasabb ÁFA-t fizetnek, ami azt jelenti, hogy amennyiben a fizetésükből eddig például 108.000 forintot költöttek a még tavaly 20%-kos ÁFA tartalmú termékekre, akkor most már 112.500 Ft ugyanez a mennyiség. Azaz ők máris kb. 2700 forint mínuszt, alias „adócsökkentést” kaptak, arról ne is beszéljünk, hogy a jövedelememelkedés csak januártól, míg a magasabb ÁFA már júliustól érintette őket. Ha a munkáltatójuk alacsony bérük mellét eddig adott 12.000 Ft meleg étkezési utalványt, és most nem akarja benyelni adótartalmát – elfelejtve azt, hogy a fenti két személyre 6.000 Ft-tal kevesebb közterhet kell neki is viselni, mint egy éve - , akkor ismét 3.000 Ft-al rövidült meg az illető család. Ráadásul ez év elejétől nincs szembehunyás a „piros utalványból húst és tejet” adócsalás felett, ez évtől szigorúan büntetendő cselekménnyé lépett elő. Ez a számtanpélda nem sokat változik akkor sem, ha a fizetéseket megduplázzuk, mert akkor ugyan a két személy összesen már 12.000 Ft pluszpénzhez jut, de ekkor már többet költenek, ami azt jelenti, hogy az ÁFA emelése ugyanúgy képes benyelni a különbséget. Sőt az is lehet, hogy ennek a többet kereső házaspárnak már autója is van, amibe most több 10 Ft-tal drágább benzint tankolhatnak, csak a jövedéki adó emelése miatt. Látható, hogy a mostani látszólagos jövedelem emelés az egyéb adónemek emelésének fényében hamar semmivé vagy negatív számmá olvad.
A legfurcsább ebben az, hogy a felvezetés mégis képes volt elhitetni sokakkal, hogy most jobb, de ilyenkor az egyszeri macskához hasonlítunk, akinek nagy örömet okoz, hogy végre nem tekergetik a farkát. Ő azonban nem tudja végiggondolni, hogy amennyiben nem tekergették volna a farkát, akkor talán most nem érezne eufóriát, azonban neki mégis ez lett volna a jobb felállás. Ezúton bocsánat azoktól, akiknek a fenti számítás szükségtelen, mert józanésszel is belátták. Úgy tűnik vannak, akiknek ez szükséges.A végére talán annyit érdemes hozzáfűzni, hogy az adócsökkentés nem egyszerű dolog, és komoly előkészületeket igényel. Meg kell teremteni a forrásait, valahol meg is kell takarítani azt a pénzt, amit nem szedünk be. Ilyen módon nem is lett volna kötelező semmit tenni. Egy hibát azonban a legnagyobb tehetetlenségben sem szabadna elkövetni. Azt hazudni, hogy van valami, ami valójában nincs. Itt a piros, hol a piros…akárhogy is emelgetjük a dobozokat, az adócsökkentéssel olyan jól játszott a piaci kaszinós, hogy semelyik doboz alatt nem találjuk.