Itt a választások időszaka. Folyik a kampány, ki fizetett agitátorként tevékenykedik, ki önkéntesen, ki pedig a saját érdekeit képviselve. Magyarországon mi sem természetesebb, hogy az egyházak is belefolynak a politikába, és nem csak sugallatokat adnak a híveknek. Nem, ők konkrétan megmondják, hogy ki a rossz és ki a jó, erősen utalva arra, hogy hol rejtekezik a gonosz. Az Index is megírta, hogy a rákoscsabai főplébánia miseintenciójában konkrétan MSZP ellenes utalásokat tett. Mindezt tette olyan kifejezésekkel, mintha a miseintenció anyaga rögtön a mindenki által ismert szélsőséges hírportálra készült volna, előszeretettel használva az ottani szófordulatokat és elnevezéseket.
Kicsi most rugaszkodjunk el attól, hogy melyik egyház és melyik párt a főszereplő, mert a kérdés szempontjából ez lényegtelen. Talán jobban megértettük volna, ha a magyar zsidóság bírálja nyíltan a Jobbikot, de hangsúlyozzuk ismét a fontos tényt, hogy ez nem párt és egyháznév kérdése. Az MSZP olyan amilyen, hibát hibára halmozott, nem tett meg szükséges dolgokat, elkövetett nagy hibákat, a választás majd ki is mondja az e bűnök feletti ítéletet. Sokkal inkább az a kérdés, hogy egy emberfeletti lénybe vetett hitre, és az ezzel kapcsolatos hitéletre alapozott szervezet mit keres a politikai berkekben? A gond folyamatosan visszatérő probléma, nem csak a múlt századokat, de a XXI. századot is mélyen érinti.
Tőkés László például két éve „Szembenézés a kommunista múlttal” konferenciát szervezett az Európai Parlamentben, ahol a kommunizmus időszakát és a rendszerváltozás tanulságait foglalták össze az előadók. Tőkés szerint azért is van szükség erről beszélni, mert a közéletet a kommunizmus taposóaknákkal rakta tele, és ezeket mindenképpen el kell távolítani. Hiányolja, hogy nem történt a kommunizmus leomlása után a nürnbergi perhez hasonló felelősségre vonás. Összefoglalásként bizottság felállítását szorgalmazza, amely feltárja a kommunizmus által elkövetett bűnöket, és további lépések megtételére buzdította a jelenlévőket ezzel. Többen azt mondhatják erre, hogy miért ne szólhatna bele az egyház a politikába, hiszen az érinti a hívei életét is. Ez igaz is, de az egyház feladatai közé ez eredendően nem rendeltetett. Jézus más feladatokat bízott követőire, nem pedig a kommunista rendszer bűneinek a feltárását, vagy az azok ellen való küzdelmet Nem utolsó sorban pedig utolsó szavaiban nem osztotta ki a politikai szerepeket.
Úgy érzem, igencsak rossz irányba viszi az egyház a benne bízó tömegeket. Politizálásával ugyanis - feladatával ellentétes módon - további feszültséget hoz az amúgy sem egységes társadalomba. Az egyház volna az a hely, ahol az emberek faji, etnikai vagy politikai hovatartozástól függetlenül leülhetnének egymás mellé, és a szeretet szellemében folytathatnának emberi kapcsolatokat. Az egyház viszont ezzel azt érezteti, hogy igazi keresztény hívő nem lehet baloldali gondolkodású, mert akkor nincs helye azok között, akik ott ülnek a templomban. Persze a folyamat itt nem áll meg, hiszen holnap valamelyik más egyházban felütheti a fejét, hogy a jobboldal az ellenség, és máris egy másik oldalról húz egy kicsit a társadalmi feszültségen. Ettől kezdve már csak rövid idő kérdése, hogy az egyik templomra kitűzzék a narancssárga, a másikra pedig a vörös zászlót, hogy mindenki tudja, melyiket kell nekik választani. Pedig ő eredetileg nem szeretett volna mást, csak a hitének megfelelő tanításban és szavakban részesülni. Ez pedig az őszinte hívők számára riasztó lehet.Értjük mi ezt, az egyház is pénzből gazdálkodik, és nem csak az a baj, hogy a kommunisták vallásilag ellenségesek voltak. A következő években igen fontos lehet az egyház megítélése szempontjából, hogy hová adta jelképes voksát. És ezen a ponton el is jutottunk oda, hogy hol van a hiba. A láncolatok rendszerében ugyanis óriási pénzek mozognak, és 1-1% ide vagy oda, vagy az egyéb normatív támogatások mértéke nagyon sokat tud számítani. Tehát nem mindegy, hogy jóban vagyunk-e azzal, aki a következő években ezekben a kérdésekben döntéseket fog hozni. Az egyház azért is emeli fel a szavát, mert túl erős az összefonódása a kormányzati rendszerrel, méghozzá a pénzen keresztül.
Ez viszont így nem jó. Tőlünk nyugatra több példa van arra, hogy hogyan próbálják meg ezeket az összefonódásokat csökkenteni. Van, ahol az állam a fenntartója az egyházi épületeknek, de minden egyebet maga az egyház fizet. Van, ahol hozzánk hasonló százalékos rendszer van, és van, ahol szinte semmilyen pénzzel nem támogatja az állam az egyházat.
Mi lehet a megoldás? Egyrészt az egyház ragaszkodjon ahhoz, ami ki lett számára jelölve, és nyújtson egyházi tanításokat, legyen az a lélekvándorlásba vagy a túlvilági életbe vetett hithez kapcsolódó, vagy bármi. Mindenkinek joga van abban hinni, amiben szeretne, és joga ezt a hitet gyakorolni is. Ezen túl azonban ne próbáljon kormányozni egy nagy hajót. De ezen túl törekedni kellene arra kormányzati oldalról, hogy az egyházak sokkal inkább önállóak és önálló anyagi gazdálkodásúak legyenek. Ugyan a költségvetéshez képest az egyházak közvetlen támogatása nem tűnik nagynak, de mindent összevetve jelentős milliárdok vándorolnak az egyházakhoz. A mostani fix rendszer így egyáltalán nem ösztönzi arra az egyházakat, hogy egyfajta „marketinget” gyakoroljanak a saját népszerűsítésük érdekében. Az egyetlen hatásos módszer a politizálás, nem véletlenül teszik ezt, ami viszont semmiképpen nem a jó irány. Egy jól átgondolt, és átdolgozott támogatási rendszerrel, amiben nagyobb szerepet kap a tényleges támogatottság, és az egyén, sokkal távolabb lehetne tartani az egyházakat a politikai színtértől. Akkor mindenki tehetné azt, ami a dolga. A politikus politizálhatna, az egyházi vezető meg foglalkozhatna a hitélettel. A hívő meg majd eldönti, hogy az ő tudásának a birtokában kire akar szavazni.
