Gáz van. Drága a gáz. Sosem volt olcsó, még akkor sem, amikor ezt el akarták hitetni, és a teljes magyar lakosságot arra ösztönözték, hogy szabaduljon meg minden alternatív ötlettől, és fűtsön az olcsó és kényelmes gázzal. Így esett, hogy a magyar háztartások nagy része erre az energiahordozóra építette a fűtési rendszerét. Eközben senki nem gondolt arra, hogy a magyar gázkitermelés olyan alacsony, hogy lényegében semmilyen kihatásunk nincs arra, hogy a gázt a jövőben milyen körülmények között és milyen áron fogjuk beszerezni. Ennek ellenére még néhány éve is elhangzottak ígéretek, miszerint „nem lesz gázáremelés”, mintha bármilyen hatással is tudnánk lenni arra, hogy mennyiért kapjuk a gázt. Arra nem is – gondolta valaki - , de hogy mennyiért adjuk, arra egy egyszerű ötlettel lehetett előállni, amit mindannyian ismerünk ma már. Gázártámogatásnak hívják.
A gázártámogatás azonban, mint ötlet, rengeteg sebből vérzik. Eleve csak elodáz egy létező problémát. Ahogyan a düledező viskót kőporozással csak látszólag lehet újjá tenni, ugyanúgy az ár támogatásával csak látszólag lehet megoldani azt, hogy a gáz drága jószág. A jelen magyar korra egyébként is jellemző a problémák megoldása helyett azok konzerválása, rejtegetése. Elég csak a gázon kívül annyit mondani, hogy különböző módszerekkel miként rejtettünk el az utóbbi egy évben több tízezer munkanélkülit a közszférába, vagy ugyanígy potenciális munkanélkülieket rejtegetünk ma is a felsőoktatásban. Egyszer vége szakad a jólétnek, és ez most jött el, egyelőre csak a gáz esetében. Végre a fejünkre koppintottak nemzetközi irányból is.Az elmúlt években az állam éves szinten 100 milliárd forintnyi összeget költött arra, hogy a gáz árához támogatást nyújtson. Igen, ez akkora szám, amivel már nehéz mit kezdeni, a legtöbb földi halandó állampolgár számára ez csak egy nagy szám. Mégis, ha elkezdenénk vizsgálni, hogy mennyi ágazatot tehettünk volna ezzel rendbe az országban, megdöbbentő eredményre jutunk. Képzeljük el, hogy ekkora összeget éveken keresztül beforgattunk volna az egészségügybe. Ugye nem kell ecsetelni az eredményeket? De ne költsük el gyorsan ezt a pénzt, lássuk milyen értelmes dolgot lehetett volna tenni belőle, amitől a gázfogyasztónak is jobb lett volna.
Az ártámogatásoknak csak az adminisztrációjára annyit költött az állam, mint amennyit az energiahatékonysági beruházásokra összesen, leszámítva ebből a panelprogramot. Azaz miközben gyakorlatilag nem költöttünk arra, hogy kevesebb energia fogyjon, még pazarlásra is ösztönöztünk vele. Hiszen az olcsó gázzal lehet tovább pazarolni. Miközben tőlünk fejlettebb országokban is ismerik mibe kerül a fűtés, nálunk még menő úgy fűteni a házat, lakást, hogy a meleget csak sörrel és egy szál alsóneműben lehessen elviselni. Ezt is támogattuk, meg a medence vizének fűtését. Csak egy szűkebb réteg volt, akinél tényleg sokat jelentett, hogy alacsonyabb a számla. De neki sokat jelentett volna az is, ha a havi több tízezer, évek alatt több százezer forintot arra költheti, hogy a lakásában felhasználta energia nagy részével ne az utcát fűtse. Erre azonban nem kapott semmit, de őszintén szólva nem is érdekelte, és csak most szembesül vele, hogy az addig is nehezen fizetett gázszámla jövő télen talán meg is duplázódik.
Sajnos a gáz árának támogatása nem az utolsó ilyen húzás. Tudom, 5%-kos ÁFA-val is drága a távfűtés, de az ÁFA csökkentése ebben az esetben megint csak az állapot bebetonozásához vezet. Lecsökken az ösztönző erő a panelprogram folytatására, egyedi fűtési rendszerek kialakítására, és arra, hogy valaki megvizsgálja mennyire reálisak a távfűtő cégek árai. Egy tollvonással megint sikerült valami olyasmit tenni, aminek a rendbetétele elkerülhetetlen. Ami azonban még nagyobb probléma vele, hogy sok pénzbe kerül. Mindegy, hogy azért, mert az állam kifizeti, vagy azért, mert direktben a bevételi oldalt kurtítja meg vele. Pénz, amiből így is kevés van.
Most azonban gáz van. Télen mindenki szembesülni fog vele, hogy a csőből áramló láthatatlan anyag, ami a meleget adja, nagyon sokba kerül. Jönnek majd a riportok, cikkek, melyek bemutatnak hátrányos helyzetű családokat, akik nem tudják kifizetni a gázszámlát, mert már nincs rá támogatás. Jön a sírás és rívás időszaka, jön a gyász. Meg fogunk siratni sok százmilliárd forintot, amit szó szoros értelmében az ablakon engedtünk ki. Jó volna tanulni belőle, és végre elindulni, nem mézes-mázas kencét kenni problémákra.
